Nyitó oldal
 






Néhány gondolat a Szombathelyi Képtárról
A Szombathelyi Képtár 1985 februárjában nyílt meg, most már végérvényesen a 20. század első és utolsó modern múzeumaként Magyarországon, amely már épülésekor is e célnak készült.

Gyűjteménye, amely kezdetben még a megyei múzeum tulajdonát képezte időközben többszörösére nőtt, amiben jelentős szerepe van a kortárs textil ide kerülésének. A műtárgyállomány 10 ezer db. 800 kötettel indult szakkönyvtára, melyet külső látogatók is használnak jelenleg 10 000 könyvet, és 8000 adattári tételt tartalmaz.

Az intézmény jelenlegi igazgatója Dr. Gálig Zoltán, igazgatóhelyettes Dr. Zsámbéky Mónika, gazdasági igazgatóhelyettes Szelei László. A szakmai vezetésen kívül 3 munkatárs lát el kurátori feladatokat. A teljes létszám 30 fő. A kiállító terület 2000 m2, ezen osztozik az állandó kiállítás és az időszaki kiállítások, melyekből évi átlagban 15-öt rendezünk.

A létszámhoz képest ez feszített tempójú munkát igényel, különösen, ha figyelembe vesszük az egyéb programokat illetően a külső helyszínen rendezett kiállításokat. Ennek hátterében az áll, hogy a képtárral szembeni igény elsősorban a kiállításokra vonatkozik. Általában egy újonnan megnyílt kiállítás iránti érdeklődés kb. 3 hétig tart, ezért ezek maximum másfél hónap terjedelműek.

A program alapja az igazgatói koncepció, valamint az éves tervek, amelyeket a munkahelyi jóváhagyás után a megye és a város közösen tárgyal és fogad el. Kortárs egyéni és csoportkiállítások vannak hazai és/vagy nemzetközi alkotókkal. Gyakoriak a közös kiállítások. Ezen kívül történeti, tematikus kiállítások jönnek létre, amelyek nagymértékben függnek a tudományos dolgozók egyéni programjától. Három évenként rendezzük meg a textilbiennálét, amely magába foglalja a Fal és tértextil, Alkalmazott, Nemzetközi Mini, Zászló és Szalag szekciókat. A kiállítások egy része előre elhatározott, önállóan szervezett, vagy felkéréses. Lehetőség van jelentkezés alapján bekerülni, de az ilyen alkalmak másfél- két évvel a megvalósulás előtt dőlnek el. A bonyolult, nehéz szervezőmunka ritkán tesz lehetővé rögtönzéseket.

Országos múzeum- és egyben helyi intézményként szerepet kapnak a helyi művészek. Szándékunk, ahol erre akaratot és minőséget látunk az itt élő művészek bekapcsolása a magyar és nemzetközi áramba. (Looking over the Border 2002, Rúzs 2003, Made of Paper 2004, Megyejárás a Nemzeti Színházba 2004 szept. 24.)

Szombathely környékén számos idetelepült művész él, akik másutt, valamint külföldön is számon tartottak. Vannak szakmai megbeszélések de nem hetenként. Az év elején tisztázott feladatkörök, és a jól megtanult önállóság az egyéni feladatok párhuzamos ütközésmentes vitelét eredményezi.

A kiállítások tematikája nem szigorú vonalvezetésű, teljesen eltérő jellegű bemutatók is lehetnek, amelyek figyelembe veszik azt, hogy a képzőművészet iránt érdeklődők között vannak konzervatív illetve modern szemléletűek is. A képtár koncepciója szerint az ízlések széles skálájának meg lehet felelni, mert mindenütt megtalálhatók a tartós értékek, amelyek igényes környezetben igényes tálalásban kerülhetnek a közönség elé. Gyakran adunk helyet társművészeti rendezvényeknek. Nincsen főállású közönségkapcsolati felelős, ez a feladatkör a kurátorok és több más diplomás munkatárs között oszlik el. Tekintettel a kis létszámra a kurátor felel mindenért ami az általa szervezett kiállítással kapcsolatos, így jelentős mértékben az esemény publicitásáért is. (rádió-, tévéinterjúk, "személyre szabott" protokollista, szponzorok keresése)

Erőteljes a múzeumpedagógia, amelynek ajánlata az országos programfüzetben megtalálható. Az intézménynek van marketingterve. Az éves költségvetésen túl tekintélyes összeget nyerünk pályázatokon, amelyek eredményeként az eddigiekben a kiállítási programok, kiadványok valósulhattak meg magasabb szinten, valamint gyarapodott a kortárs műtárgyállomány és a technikai háttér. A pályázatírásnak külön felelőse van.

Mind a mai napig a képtár Szombathely egyik reprezentatív helyszíne, amely több száz főt befogadó halljával fogadásoknak, és egyéb találkozásoknak biztosít helyszínt, ami több esetben egyúttal bérbeadást jelent.

A képtári dolgozók egyharmada a nyitás óta itt dolgozik. Fiatalként kezdték, aminek eredményeként dinamikus csapatmunka alakult ki az elmúlt két évtizedben.
Vissza a lap tetejére
Nemzeti Balkon artmagazin Magyar Octogon