Szükségünk van egy kis reménysugárra... Beszélgetés Szomjas György Kossuth-Díjas filmrendezővel Jóry Judit -1940-ben születettél. Építészmérnök akartál lenni, négy évet el is végeztél. Nem diplomáztál le, csak majd később, mint filmrendező. Megmutatkozik e filmjeidben az építész múlt, építészeti, mérnöki előtanulmány? - Azt szoktam mondani, hogy minden filmem egy bolond ötlet mérnöki kivitelezése. A játékfilmjeimnél kezdetekben Halmos Béla és Sebő Ferenc jó partnereim voltak, akik szintén építészek voltak. - Te, mint egykori "Balázs Bélás" először a rockból majd a népzenétől "indítottál". - Természetesen akkor én, mint tősgyökeres urbánus gyerek alig tudtam valamit arról a fajta népzenéről, de a kutatók kivételével más sem igazán ismerte. Szerencsére Sebőék néprajztudósokkal is felvették a kapcsolatot, így tudták ezt a lappangó kultúrát feléleszteni. Ebből lett a Táncház-mozgalom. Korábban a rock vonzott engem. Az Illés zenekar például, majd a Kex igazi, revelatív megfogalmazását adta az akkori fiatalok életérzésének. És ezt az életérzést originális és művészi erővel, kreatív módon és újszerű fogalmazásmóddal adta vissza. Népszerűség, eredetiség és minőség. Ez volt rájuk jellemző. Azt hiszem kevés Kossuth-díjas vállalja, hogy a rock zenétől indult el. -A Talpunk alatt fütyül a szél volt az első nagy játékfilmed. Magam is érzem egy idő óta, hogy nem véletlenül nyúltál vissza a western már-már archaikus műfajához, a betyárvilág balladisztikus vagy romantikus elemeihez. - Elhatározásom volt, leválni a politikáról, leválni az értelmiségi beszűkültségről, s ez a modell alkalmasnak tűnt visszatérni a populáris kultúra gyökereihez, a népszerű filmek ősképéhez. Míg a Talpunk alatt fütyül a szél a ponyva, a betyárballada, betyármitológia esztétikáját mutatja, addig a Rosszemberek már egy "dühös dolog". Ez összefüggésben volt a hetvenes évek végén a rockzene keményedésével, amiről azután a Kopaszkutya szólt. -Tudom, hogy nem szeretsz erről nyilatkozni sőt, "megtagadtad" , hogy a származásodról beszélgessünk. De 68 évesen az ember már minek hallgasson... hát ne kerülgessük a forró kását. Te egy felső középosztálybeli értelmiségi családból származol, egy igen különleges családból, anyai ágon olasz felmenőkkel. Számomra kérdés is, meg hát érthető is, hogy ennek ellenére, - vagy ezért -, miért váltál egy sajátos szocio-kulturális közeg, egy marginális szubkultúra szeletének állandó "tudósítójává". - Már korán megláttam saját "osztályom" korlátait. Az akkori kultúrpolitika meg nem is fogadta volna szívesen saját környezetem problémáit. Másrészt nagy hatással volt rám az az egy év, amit segédmunkásként dolgoztam Kőbányán és másutt. - Oké. De én még változatlanul kötném az ebet a karóhoz. Ott ülsz a családi arcképcsarnok festményei alatt, meg olyan fotók mellett, ahol szafári kalapos férfiak állnak, s közben rockerekkel, prostituáltakkal, börtönviseltekkel, a városi folklór alakjaival, nepperekkel, gengszterekkel foglalkozol. Hogy egy igazán egyszerű példát említsek, Weöres Sándor 1972-ben a Psychével tudta kikerülni a problémát, a közhelyeket vagy a kultúrpolitikát. Persze az is igaz, hogy Psyché - Lónyay Erzsébet - félig arisztokrata, félig cigánylány nonkonform életmódja meg gyakran az te prostijaidhoz hasonlít. - Hát ez talált. Psychét én is nagyon szeretem. Sőt Lónyay Erzsébet rokonom lehetne. Apai dédanyám Lónyay lány volt, Lónyay Luis, annak a Szomjas Durst Józsefnek a felesége, aki a szőregi csatában megsebesült, majd felgyógyulása után Országgyűlési Képviselő lett. Anyai dédapám pedig olasz ellentengernagy volt. Rengeteg fotó és írásos dokumentum őrzi emléküket. Nyugdíjas koromban szívesen feldolgoznám könyv alakban a család történetét. Sőt, volt egy író ősöm is, Czirjék Mihály. Bessenyey György köréhez tartozott és Mária Terézia nemesi testőrezredének a tagja. Na de ez egy későbbi terv. Visszatérve filmjeimhez a Kopaszkutya, a Falfúró, a Roncsfilm, A könnyű vér, a Gengszterfilm főszereplői a prostik, a piti vagy kemény gengszterek, a városi folklór hírhedt alakjai és a történések az ő történeteik. - A Könnyűvér nőfigurái különös alakok. Egykori nőrokonaidnak a nevei: Angelika, Beatrice, Flaminia. Meg a már említett Luis. Kíván Margó és Deim Ildikó "a könnyen kereső" nők viszont egyszerűbb neveikkel a külvárosunk, peremkerületeink elhagyottjai, árvái. És közöttünk élnek. - Ezek érdekes, erős, kivételes nők. Nem tudom, hogy most mi van velük. Ildikó talán inkább kallódó. Viszont Margó rendkívül erős személyiség. Lehet, hogy nagy karriert futott be az életben. - Azt még szívesen megkérdezném - mivel a filmjeiddel kapcsolatban képben vagyunk, meg tudott a tárgyilagosság és a humor sajátos keveréke -, hogy a befejezésekben, a film végén talán nem ad a nézőnek elegendő feloldozást. Természetesen nem egy szokványos happy end-re gondolok, meg nevetünk is a filmek végén. Mégis-mégis, talán még valami hiányzik. - Hát igen, szükségünk van egy kis reménysugárra... Végül is utolsó filmemben a földre fektetett, megbilincselt fiút megnyalja a kutya, vagy a börtönben előveszi a furulyáját és zenélni kezd a raboknak akik a csajkájukkal "kísérik" a dallamot. Én alapvetően egy nagyon optimista ember vagyok. Mégis úgy érzem, hogy a világ ilyen, nincs ok az örömre - ez az élet nem reménykeltő -, én persze ennek ellenére folyamatosan reménykedem. Fanyar befejezést érzek jónak, fanyar megoldást. - Ez jó, érdekes, hiszen a banális happy end és a szomorú, lehangoló vég között húzódik egy vékony mezsgye, a fanyarság. Azt hiszem, hogy nálad ez egy igazán életteli fanyarság. Végül is, azt hiszem, tévedtem. A végén, a filmek végén mégis megadatik a feloldozás... Vissza a lap tetejére