| Interjú Takács Imrével, az Iparművészeti Múzeum főigazgatójával 2006. júl. 25. de. 10 óra |
|
Gimnáziumi tanulmányaim vége felé. Volt művészettörténetet oktató tanára? A humán tudományok, elsősorban a történelem és a művészetek iránti érdeklődést gimnáziumi tanáraim, a pannonhalmi bencések keltették fel bennem, bár művészettörténész nem volt köztük. A történelmet Csóka Gáspár tanította, aki a rendi levéltárat is kezelte. Felejthetetlen pillanat volt, amikor szinte gyermekként először láthattam az Árpád-kori történelem és a magyar nyelvtörténet olyan dokumentumait, mint amilyen a Tihanyi alapítólevél. A könyvtárban illusztrált kéziratokkal, a 14-19. századi képeket tartalmazó képtárban a festészettel ismerkedhettünk meg. De érdeklődésem kialakulásában fontos szerepe volt irodalom tanáromnak, Söveges Dávidnak, aki fontosnak tartotta, hogy az irodalom mellett a 19-20. század festészetéről is legyen fogalmunk. Várszegi Asztrik, aki az 1970-es évek végén fiatal tanárként működött Pannonhalmán az egyiptológiát kedveltette meg velem. Az embereken kívül ott volt még a történelmi környezet is, amelyben benne éltünk, és amely mindennapi élményünk volt. Valahogy így történt, hogy a budapesti bölcsészkarra jelentkeztem, ami nem volt annyira magától értetődő abban az időben. Mindenesetre felvettek, és történész-művészettörténészként végeztem el az egyetemet 1983-ban. A gótika iránti vonzódása már Pannonhalmán kialakult? Valójában nem teljesen. A középkor iránti vonzódásom inkább már az egyetemen alakult ki professzoraim, Marosi Ernő és Tóth Sándor hatására. Első munkahelyemen, a Magyar Nemzeti Galériában kerültem igazán közeli kapcsolatba a középkori művészettel. Akkor Mojzer Miklós vezette a Régi Magyar Osztályt, ahol elsőként a középkori kőfaragványok rendezésével foglalkoztam. Néhány évvel később, osztályvezetőként a gyűjtemény gyarapításával is kellett törődnöm, közben kutatási és publikációs feladatok is adódtak. Az Iparművészeti Múzeum főigazgatói pozíciója lehetővé teszi, hogy folytassa a magyarországi gótikus művészet tárgykörébe tartozó kutatásait és publikációit? Ez számomra is kérdés. Maradtak olyan adósságaim, elkezdett, de sajnos félbehagyott munkák, amelyeknek a folytatását kötelességemnek érzem, noha tudom, hogy a múzeum vezetése nem tűri a fél megoldásokat. Az adósságok között vannak a középkori magyar kőfaragó-művészettel összefüggő lényegében építészettörténeti kérdések. Elsősorban a pilisszentkereszti apátság kőtárának a feldolgozására és tervezett publikálására gondolok. Aztán a másik, de hasonlóképpen fontos feladat a magyar középkori királyi emlékek corpusának a befejezése. A kutatómunkát az 1990-es évek közepén Kovács Éva irányításával kezdtük meg. Az ő halála után is folytattuk munkatársaimmal Wehli Tündével, Kerny Teréziával és Lővei Pállal. Ez a kutatás nagyon sok iparművészeti jellegű tárgyat érint. Ahhoz azonban, hogy ez sikerülhessen, úgy kell a múzeum munkáját irányítanom, hogy a fontos feladatok közül se mindent az igazgatónak kelljen ellátnia, hanem megfelelő képességű és tudású emberek álljanak mellettem, akik a saját szakterületükön önállóan képesek működni. Ezek szerint főigazgatói munkáját az Iparművészeti Múzeum intézményének belső átalakításával kezdi? Igen, és ez már folyamatban is van. Hogy csak egyet említsek: a nemrég munkába állt főigazgató-helyettes, aki nem a művészettörténész, elsősorban szervezési feladatokkal, a külső kapcsolattartással, a marketing-területtel fogalakozik, ami bizonyosan egészen másféle érdeklődést és szakértelmet igényel, mint a művészettörténészeké. Ezt a munkát tovább fogjuk folytatni. Milyennek képzeljük el az átalakult, professzionálisan működő Iparművészeti Múzeumot? A cél nem maga az átalakulás, ez csak eszköz a cél eléréséhez, ami nem más mint, hogy az Iparművészeti Múzeum jelenlegi, rejtőzködő állapota végre megszűnjön. Arról van szó, hogy a Múzeum világhírű kincsei jelenleg nagyrészt raktárakban vannak, ami nem csak a Múzeum számára, de az ország kulturális élete szempontjából is tűrhetetlen állapot. A legsürgetőbb feladat tehát egy több ezer négyzetméteren megrendezendő állandó kiállításnak az előkészítése és kivitelezése. Gondoljunk arra, hogy itt van Magyarországnak műkincsállományának igen jelentős része, a legértékesebb és legteljesebb üveg és porcelánművészeti gyűjtemény, a legnagyobb ötvösművészeti, bútorművészeti anyag, vagy a legnagyobb és méltán világhíres szőnyeggyűjtemény. Kevesen tudják a múzeumok kívül, hogy Budapesten található Európa legnagyobb Tiffany-gyűjteménye, vagy azt, hogy a Múzeum birtokolja Isztambul után a világ legnagyobb török szőnyeggyűjteményét. Az állandó kiállítás megnyitása mellett be kell kapcsolódni a most erősen fejlődő időszaki kiállítási mozgalomba is. Jelenleg azonban az épület, ami a kiállítási program építészeti kerete, annyira rossz állapotban van, hogy kiállítások rendezésére gyakorlatilag alkalmatlan. Nemcsak az a baj, hogy beázik, a nyílászárók nem működnek, hanem épületgépészeti, technikai szempontból is rendkívül elhanyagolt állapotú. Korszerű elvárás az is, hogy a múzeumi terméket ismertté tegyük, vagyis megfelelő sajtó- és marketing tevékenységet folytassunk, ezáltal bevételeinket növeljük, hogy ezekből a bevételekből újabb produkciókat tudjunk létrehozni. Véleménye szerint mennyi időt vesz majd igénybe a korszerűsítés? Elképzelhető, hogy hosszabb ideig zárva lesz a múzeum? Remélem, hogy egy pillanatra sem kell majd a múzeumot bezárnunk. Hogy mennyi ideig tart a korszerűsítés? Ez két tényezőtől függ: a pénztől és az emberi szervezőképességtől. A kettő csak együtt tud működni, ha az egyik hiányzik, a másik hiába van. Ennek a múzeumnak a felépítése három év alatt valósult meg a 19. század végén. Ha mindkét tényező rendelkezésünkre áll, akkor a korszerűsítés időszaka is lerövidíthető, akár újabb három évre, de tartok tőle, hogy ez túlzottan optimista forgatókönyv. Tudjuk, hogy nem szokott ideálisan működni a világ, így én arra számítok, hogy az előttem lévő öt éves hivatali időszak alatt ez a folyamat olyan szintre jut, hogy már visszafordíthatatlan, és csak a befejést kell megvalósítani. Ezek szerint jó kilátásaik vannak arra, hogy jelentős anyagi forrásokhoz jutnak. Megvan bennünk a szándék és az akarat, hogy ezt megvalósítsuk. Ha ez nem lenne, nem is volna érdemes beszélgetni erről. Mégis, milyen források elnyerésére törekednek? Ebben a pillanatban az, hogy állami támogatásra próbáljuk alapozni ezt a tervet, nem tűnik reálisnak. Ami inkább reálisnak látszik, hogy múzeum innovatív rekonstrukciójába az Európai Unió forrásait próbáljuk meg bevonni. Ha mindez sikerül, az állandó kiállítás milyen koncepció alapján szerveződik? Nincs egyetlen, eldöntött kiállítási elv, amelyet minden ponton követni fogunk, hanem az tűnik jobb megoldásnak, hogy a gyűjtemény adottságainak megfelelően alakítjuk az egyes részek kiállítási elvét. Tudjuk, hogy a kiállításokat általában vagy kronologikus rendszerben vagy a tárgyak tipológiája, műfajai besorolása vagy anyaga alapján csoportosítva szokás megrendezni. De vannak didaktikus szempontok is, pl. a készítés módját, folyamatát bemutatni kívánó kiállítási lehetőségek. Azt gondolom, hogy a megoldás ezeknek a kombinációjából fog adódni, ami elég nehéz muzeológiai feladat elé állít bennünket, de az eredmény valószínűleg sokkal izgalmasabb lesz, mint egy tisztán megvalósított stílustörténeti vagy "fejlődéstörténeti" bemutató. Az állandó kiállatás magába fogja foglalni a kortárs iparművészeti alkotásokat is? Igen. Az állandó kiállításnak lesz egy állandóan változó része, ahol látogató meg fog érkezni a múltból a jelenbe. Ezzel az a célunk, hogy a jelenkor magyar iparművészeti alkotóerejét az Iparművészeti Múzeum központi palotájában viszonylag nagy területen állandóan változó anyaggal folyton jelenvalóvá tegyük, s ezáltal ne csak a régi korokkal foglakozó művészettörténészek és az azok iránt vonzódó látogatók érezzék úgy, hogy ez az ő múzeumuk, hanem hasonlóképpen érezze a több ezer magyar iparművész is. Tehát lesz egy egykorú, kortárs kreativitást bemutató, még izgalmasabb része az állandó kiállításnak. Az állandó kiállításnak a kortársakat bemutató utolsó terme ideiglenes lesz? Igen, de csak abban az értelemben, hogy itt ugyanazt a kortárs magyar iparművészetet lehet majd látni időről időre megújított kiállítási anyag alapján. Mindig változó és újdonságokat hozó, néha talán még provokatív is lesz, amitől - azt gondolom - egyáltalán nem kell félni. Az állandó kiállítás mellett nyíló időszaki kiállításokon is hangsúlyos szerepet fog kapni a kortárs iparművészet? Meg kell, hogy találják a helyüket a kortárs időszaki kiállítások is ebben a programban. Látnunk kell, hogy ez egy kétarcú múzeum: egyszerre élő, és egyszerre konzervatív. Egyrészt konzervatív, nagy történeti gyűjteménnyel rendelkező múzeum, de alapításától kezdve feladata az is hogy a jelen iparművészeti alkotásait ismertesse meg a közönséggel. Milyen tervei vannak a gyűjteménygyarapítást illetőleg? A múzeumi gyűjteménygyarapítást két tényező befolyásolja. Az egyik a kínálat, másik a pénz. A másodikról sajnos azt kell mondjam, hogy sem a múzeumnak, de az egész országnak sincs gyűjteménygyarapítási koncepciója. Az alkalomszerűen rendelkezésünkre bocsátott források nem adnak arra lehetőséget arra, hogy nagyszabású koncepciót vagy terveket alkossunk. Ami a piacot illeti, annak a felmérése és figyelése a muzeológusok és a múzeumi vezetők feladata. Nekik, azonban jó áttekintésük van a lehetőségekről. Tudjuk, hogy melyek azok a nagy magyar magángyűjtemények, ahonnan világszínvonalú tárgyakkal vásárolhatnánk. Magyarországon ma is szép számmal vannak ilyenek. De addig sem tétlenkedhetünk. A magángyűjtőkkel fenntartott kapcsolatokban időnként önzetlen felajánlások születnek. Ilyen módon az Iparművészeti Múzeum is állandóan gyarapszik. Vannak olyan tárgyak, amiket Ön, mint a múzeum igazgatója a közeljövőben a gyűjtemény számára meg akar szerezni? Vannak ilyenek, de ezekre a hazai és a nemzetközi üzleti élet is figyel. Nagyon fontos lenne, hogy ezekből minél többet meg tudjuk szerezni. Milyennek látja a múzeum nemzetközi kapcsolatrendszerét? Melyik külföldi intézményekkel tervezi az együttműködést? A múzeumnak történelmi és szakmai szempontból is jó a külföldi kapcsolatrendszere. Számon tartjuk azt, hogy Budapesten alapították meg a világ harmadik iparművészeti múzeumát. A mintakép a londoni Victoria and Albert Museum volt, amely tényt Londonban ugyanúgy tudják, mint Budapesten. Most, hogy az átszervezést megkezdtük, tapasztalatszerzés céljából azonnal felvettük a kapcsolatot londoni kollégákkal. Hasonló a kapcsolat a bécsi Iparművészeti Múzeummal? Igen, ugyanehhez a történethez tartozik a miénknél csak néhány évvel korábban alapított bécsi Museum für Angewandte Kunst-hoz fűződő kapcsolatunk is. Ez a hasonló profilú és tevékenységű múzeumok esetében a legtermészetesebb dolog. Ide tartozik a berlini Kunstgewerbe Museum, amely a nevében is iparművészeti múzeum, de azokkal a nagy világmúzeumokkal is eleven kapcsolatunk van, ahol jelentős iparművészeti anyagot őriznek, mint például a Louvre-al, a Metropolitan Museumal, vagy az Ermitázzsal. Ezen kívül program-együttműködéseink is vannak. 2008-ban egy nagy fajansz kiállítást tervezünk az Iparművészeti Múzeumban, ami az európai fajanszművészet első korszakáról szól majd. Minthogy ez az idő egybeesik Hunyadi Mátyás uralkodásával, a kiállítással szerencsésen hozzá tudunk járulni az ebben az évben megnyíló magyar reneszánsz kiállítások programjához. Ismeretes, hogy a budai udvar volt az első külföldi piaca, sőt adaptálója az itáliai majolika művészetnek. Magától értetődik, hogy meg kell keresnünk azokat az európai partnereket, akik ehhez az egyszerre magyar és európai szempontú kiállítás kölcsönzői lehetnek. Gondolt már arra, hogy a rejtőzködő állapotból való kilépés és a kapcsolatrendszer fejlesztése, korszerűsítése szempontjából a legolcsóbb és leggyorsabb eszköz egy professzionális múzeumi weboldal létrehozása a gyűjtemény jelentős darabjainak reprodukcióival? Ez több mint megfontolandó. Köszönöm a beszélgetést. |
|
| Vissza a lap tetejére | |
 |
 |
 |
 |
 |
