Jelek a szerszámokon Esztétika az ipartörténetben Magyar Iparművészet | Recska Endre | 2010/2 Mesterjelek pozitív rajzolatban, kontúrral, 1858 előtt Mesterjelek Gráfik Imre a népi kultúrában fellelhető jelekről írt tanulmányában így írt a mesterjelekről: „Mesterjelek alatt azokat az egyes ember vagy közösség (céh, páholy, műhely, gyár etc.) által kialakított s különböző technikai úton (rovás, vésés, faragás, festés, égetés stb.) létrehozott, érzékileg felfogható, társadalmilag elismert jeleket értjük, melyek a készítő (személyének) hitelesítését szolgálják." A jellel tehát a mester ismertté tette és egyben megkülönböztette magát másoktól, mások munkájától. Mivel jelet általában a jobb terméket készítők alkalmaztak, egy idő után a jó minőség szinonimájává vált. Ilyen értelemben a mesterjeleket a védjegyek elődjének kell tekintenünk. Mesterjelek pozitív rajzolatban, kerettel, 1858 előtt Védjegyek A magyar védjegyoltalom első jogszabályaként nyilvántartott császári és királyi védjegypátens 1858. december 7-én lett kiadva. Ezt megerősítette az 1867. évi XVI. törvény (Vám- és kereskedelmi szövetség Ausztriával), így a pátens érvényben maradt a kiegyezés utáni Magyarországon. Az ipari termelés és a kereskedelmi forgalom növekedése kiélezte a versenyt mind a termelők, mind a forgalmazók között. Ez a verseny kikényszerítette egy olyan törvény megalkotását, amelyben az egyszerű bejelentési eljárást felváltja a kor igényeihez igazodó oltalom. Az egyszerű árujelzés (mesterjel) ugyanis akkor válik védjeggyé, ha azt egy elismert hatóság lajstromba veszi. Ez a lajstromozás kizárólagos jogot biztosít a védjegy használatára. Falk Miksa, a magyar országgyűlés közgazdasági bizottságának elnöke a fenti törvényjavaslathoz készített jelentésében a következőket írja: „A védjegyek oltalmáról szóló jelen törvényjavaslat az ipari tulajdon egyik legfontosabb részét rendezi, mert az iparos vagy kereskedő az árujára alkalmazott külön jegyben, találékonyságának, tevékenységének és szorgalmának, valamint megbizhatóságának jelképét látja, melyet mint egyéniségének részét kivánja sérthetetlennek tekinteni és joggal követelheti, hogy védjegyének bitorlója szigoruan büntettessék és az okozott kár megtérittessék." Mesterjelek negatív rajzolatban, kontúrral, 1858 előtt Az 1890. február 15-én kihirdetett 1890. évi II. törvény a védjegyek oltalmáról legelső paragrafusában rögzíti: „Védjegyek alatt a jelen törvény értelmében oly jelvények, (jegyek, vignetták s effélék) értendők, melyek a kereskedelmi forgalomra szánt készitményeknek és árúknak más hasonló készitményektől és árúktól való megkülönböztetésére szolgálnak." Az első magyar védjegytörvény iparosok, termelők és kereskedők számára tette lehetővé a védjegyjog megszerzését. A törvény kizárta szóvédjegyek alkalmazását, és felsorolta azokat a jelzéseket, amelyek nem lajstromozhatók. A belajstromozott védjegyek használata nem volt kötelező, de a kereskedelemügyi miniszter bizonyos árunemekre elrendelhette a védjegy alkalmazását. A védjegyügyintézést a kereskedelmi és iparkamarák végezték a kamarai központokban. A védjegy lajstromozását tízévenként kellett megújítani, ellenkező esetben a védjegy oltalma megszűnt. Ausztria és Magyarország viszonylatában kölcsönösséget alkalmaztak a védjegylajstromozásban. A külföldi védjegyeket az osztrák védjegyek kivételével a budapesti kamaránál lajstromozták. A kamarák a Kereskedelemügyi Minisztérium Központi Védjegylajstromozó Hivatalába küldték el a lajstromokat A Hivatal a lajstromokat 1876. január és 1901. június között a Központi Értesítőben, majd a havi rendszerességgel megjelenő Központi Védjegyértesítőben jelentette meg. Mesterjelek negatív rajzolatban, keretben, 1858 előtt A törvény első módosítása 1895-ben lehetővé tette a szóvédjegyek alkalmazását. 1906-ban egy minisztériumi rendelet bevezette a védjegyek árujegyzékének osztályozási rendszerét hat osztályba. A második világháborúig több kisebb törvény- és rendeletmódosítás történt, de ez alapjaiban nem érintette az eredeti jogszabályt. A védjegyek sokszor igen látványos heraldikai elrendezésben jelennek meg a szerszámokon: két keresztbe rakott kulcs, puska vagy kard. Ugyanez lehet hármas összeállításban: három egymást keresztező pipa, három, gúlába rakott puska. A szerszámot vagy terméket többször címertartó állatok karmai közé helyezik. Igen közkedveltek voltak bizonyos motívumok, mint például a szív, horgony, szablya, korona vagy makk. Gyakran megjelennek védjegyképként az egyházi motívumok: kereszt, kettős kereszt, Dávid-csillag, kehely. A jelet használók kiélik művészeti ambícióikat, és ugyanazon jelek rendkívül változatos formában és elrendezésben jelennek meg. A jelet a kész szerszámra meleg állapotban ütötték. A beütött jelek a szerszám felületén pozitív vagy negatív rajzolatban jelennek meg. A kétféle típusú rajzolathoz másképpen kellett kialakítani a beütőt. Védjegyek, 1858 után A pozitív rajzolatú képek két altípusba sorolhatók: a) A beütő felületébe vésték vagy poncolták a védjegy rajzolatát és a beütő felületének kontúrját különböző formára (kör, háromszög, négyszög stb.) alakították ki. Ilyenkor a beütő teljes felülete bemélyed a szerszám anyagába és egy keretet, „kartust" hoz létre, amiből domborúan kiemelkedik a védjegy rajzolata. b) A beütő felületébe vésték vagy poncolták a védjegy rajzolatát, és a beütő felületének kontúrja követi a rajzolat kontúrját. A negatív rajzolatú képnek is két altípusa van: a) A beütőn domború képet alakítottak ki, ami a szerszámon negatív védjegyképet eredményezett. b) Keret létrehozásánál a beütőn a keret formáját is domborúra kiképzett vonalakból alakították. Vissza a lap tetejére