A képek valósága - Valóságos képek Kovács Zsófia | 2010. július 13. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége a Képek valósága címmel friss, üde nyári kiállítást ajánl a látogatók figyelmébe. A tárlat koncepciója tulajdonképpen a lehető legegyszerűbb: körül-belül 60-70 művet mutat be, nagyjából 50-60 művésztől, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel vesznek részt az MKISZ rendezvényein. Ennek megfelelően az itt bemutatott művek között számos különbséget találhatunk, mind tematikai, mind technikai szempontból. A falra került alkotások, tájképek, csendéletek, lírai vagy geometrikus absztrakt festmények és grafikák más-más művészeti felfogásról árulkodnak. Most azonban nem ezeket a különbségeket, kontrasztokat fogom kihangsúlyozni - engedjék meg, hogy e helyett inkább pár izgalmas párhuzamot emeljek ki a bemutatott anyagból. Az egyik közös pont, amelyet először kiemelnék a múlt nagy mesterei és remekművei előtti tisztelgés. Több itt látható mű ugyanis többé-kevésbé nyíltan egyfajta művészettörténeti „hommage”-t képeznek. A kiállítás egyik meglepő „vendégszereplője” például Rembrandt, akinek két művész is emléket állított - teljesen különböző módon. Vén Zoltán „100 Eurós lap” c. alkotása természetesen a holland művész egyik leghíresebb metszetének, a „Százforintos lap”-nak a parafrázisa. Varsányi Árpád ettől teljesen eltérő módon nyúlt Rembrandt munkásságához „Rembrandt projektének” keretében, alkotásai sokkal tágabb értelemben vett hatásról árulkodnak. Ezzel szemben Mórocz László „Fekete négyzet” c. képe - szigorú szerkesztése ellenére - humortól sem mentes módon utal a nagy konstruktivista mesterre, Kazimir Malevics-ra és az absztrakt művészet egyik legfontosabb ikonjára. A fekete négyzet a kép egy kis részlete ugyan, azonban központi elemét alkotja, és így utal a geometrikus absztrakció egyik legfőbb forrására. Garabuczi Ágnes és Tóth Laca alkotásai a szürrealista hagyományokból táplálkoznak, Zöld Anikó képén pedig egy még régebbi példakép, a Szamotrakéi Niké jelenik meg. Az itt bemutatott képek másik találkozási pontja a mozgás, a lendület ábrázolása. Egymás mellé került Baska József „Minden mozgásban” c. két kompozíciója, amelyek a világegyetem nyughatatlan, örök mozgását tükrözik és Rényi Katalin „Belső tájai”, amelyek belső történéséteket, lelki megmozdulásokat jelenítenek meg. A művek szomszédágának köszönhetően egymás mellé került a végtelenül nagy és a végtelenül kicsi, a kozmosz és az egyén. Hasonló dinamizmust, energiát fedezhetünk fel Matzon Ákos kis kalligráfiáján, vagy Csorba Simon festményein. Boros István „Őszi képein” inkább finom áramlások, gyöngéd rezdülések érvényesülnek. Az előbb említett „kozmosz” motívum - teljesen más értelmezésben és kontextusban - Koffán Károly, a kiállítás bejáratánál található képén köszön vissza. Kovács-Gombos Gábor „Égi harmat” c. tájképe és Balogh Ervin, „Fényben” c. festménye pedig a kozmikus táj hagyományát viszik tovább, és a szín, és fényhasználat eszközeivel dicsőítik g a természetben lakozó erőt. Különös az is, hogy a kiállított művek egy jó részét narratív, mesebeli hangulat jellemzi. Fábián Gyöngyvér „szabad strandok” ihlette jelenetei mintha egy mesekönyvből kerültek volna elő, Révész Napsugár vagy Pál Zsuzsa, „Hová megy” c. kompozíciója úgyszintén. Még nyilvánvalóbb a kapocs Varga Ágnes, „Kisvárosi mesék” és Kádár Katalin, „Kisváros a dombok között” c. alkotásai közt, amelyek elvarázsolt hazákat és városokat jelenítenek meg. Az előbb említett párosítások csak példák. Kiemeltem - szinte véletlenszerűen - pár aspektust, pár témát és alkotást. Sok más párhuzamot lehetne vonni a tárlaton látható művek között, ennek az izgalmas játéknak a folytatását azonban már a kedves látogatókra bízom. Vissza a lap tetejére